Egy

Úgy emlékszem arra a napra, mintha csak tegnap lett volna. Minden apró részlet beleégett az agyamba. Talán, mert tényleg tegnap volt, nem tudom. Nincs idő érzékem.
Tél volt. Minden hideg, fagyott és komor. Egy lélek sincs az utcán. Csak én, senki más. Mint mondtam, egy lélek sincs.
A jeges utca közepén ülök. Nem tudok felállni. Mintha a lábam hozzá fagyott volna az úttesthez. Egy darabig küszködök, de aztán feladom. Reménykedek,, hogy jön valaki.
Sose értettem meg, hogy az ember világban hogy mérik az időt. De annyit azért kitudtam találni hogy éjszaka van. Az emberek ilyenkor alszanak. Gyenge lények, és rendszeres alvásra van szükségük ahhoz, hogy rendesen tudjanak mozogni.
A reménykedés csak pár pillanatig tartott. Az én fajtám sose arról volt híres, hogy reménykednek. Pesszimista gondolkodási módunk van.
Egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögött. Nem tudtam megfordulni, hogy lássam ki az. De még volt bennem annyi erő, hogy a mellettem heverő kardomat megfogjam. Hideg volt. Úgy éreztem, hogy a bőröm hozzá fagy a markolathoz.
Nem tudtam megmozdulni.
A léptek egyre közeledte. Biztos voltam benne, hogy meg fogok halni.
 - Jól vagy? - kérdezte egy hang.
Nem válaszoltam.
 - Hahó? Hallasz? - hangjában némi aggódás csendült - Csak nem meg fagytál? - megrémült. - Hívom a mentőket!
Ostoba ember. Azt se tudja ki vagy mi vagyok, mégis aggódik értem.
 - Ne... - suttogok. Alig van erőm kipréselne ezt a két betűt a fogaim között.
 - Tessék? - leguggol mellém. Elkerekedik a szeme. Látja a testemet alig eltakaró páncélt, és a kékre fagyott, halvány lilás sápadt bőrömet. - Te jó...
 - Menny el - suttogok - Hagyj itt. Ez nem a te háborúd. - ismétlem a szavakat, amit a társam mondott, mielőtt ebbe a világba jöttem volna.
 - Nem hagylak itt! Majd nem halálra fagytál! - ostoba ember, azt hiszi hozzá beszélek.
 - Nem... - ismételném meg a társam kérésére válaszolt szavaimat, de a hangom el csuklik. Könny cseppekként hullanak a szememből az apró jég szilánkok.
Elfogyott az erőm.
A testem elernyed, és már csak azt veszem észre, hogy a gerincem neki ütközik a fagyott útnak.
Az ember szólongat, de azután feladja. Azt hittem el ment. De a következő pillanatban érzem hogy valami meg emel. A szeme csukva van, és érzem hogy nő a sötétség.